2015. szeptember 4., péntek

DIY - Azaz kreatívkodj, ha még van húsz napod a sulikezdésig ^^

Sziasztok!

Picit rendhagyóbb bejegyzéssel jövök most. Mivel az egész lakásunkat átalakítottuk, úgy gondoltam, mindenre ráfér egy kis vérfrissítés design téren. Folyamatosan csinálgatom a dolgokat, főleg a szobámba, de már a konyhába is alkottam.

♥ 1. apróság: A legegyszerűbb ami elsőnek összejött, az a konyhai fűszeres-lisztes dobozok. Igazából mindig egyszerűsítettük és alkoholos filccel írtuk rá mi található benne. Nagyon régi dobozokról van szó, én meg gondoltam egyet és nyomtattam rájuk cetliket. Nem volt nagy kunszt, PhotoScape-ben raktam össze, igyekeztem olyan betűtípust választani, ami illik a kalocsai mintához, aztán pedig nyomtattam, kivágtam, celluxszal pedig ráragasztottam, hogy minél később ázzon át, hisz naponta vannak használva.


♥  2. (ez már nem) apróság: Apukám találta ki azt, hogy mi lenne, ha valami jó kis magyaros mintát tennénk az ajtó fölé a falamra. Először nézegettük a falmatricákat, majd támadt egy jobb ötletem. Miért ne csináljam meg én? Szabad kézzel, dolgozva rajta napokig, de majd a végén elmondhatom, hogy igen! Én alkottam. Elismerem rengeteg munka volt fele. Csak a festése eltartott közel öt órát, a vágást, rajzolást, nyomtatást és a nyomtatott kép elkészítését még bele sem számoltam. Mindentől függetlenül nagyon élveztem az elkészítését, igaz, bosszankodtam sokat, hisz az ollótól vízhólyagosak lettek az ujjaim, a lábam majd leszakadt az öt órán át tartó létrán állástól, de megérte, mert még nekem is tetszik a végeredmény, pedig én roppant kritikus vagyok magammal szemben.
"Hozzávalók":
→ egy szabadon választhatott minta nyomtatva
→ a felül említett minta sablonja kartonlapon (körömvágó olló + szike a kivágáshoz) 
→ fehér falfesték higítás nélkül
→ vékonyabb ecsetek (én lapos vékonnyal festettem)
→ ceruza, a sablon rajzolásához
→ tengernyi türelem




♥  3. apróság: Még pár héttel ezelőtt láttam egy nagyon szuper kis tutorial videót egy általam követett Instagram profilon (ha érdekelne titeket: @tutorialesincreibles). Már régóta akartam valami szuper kis cuki ceruzatartót az íróasztalomra. Ezen az insta profilon láttam, amit aztán meg is alkottam.
"Hozzávalók":
→ kisebb befőttes üveg / üvegpohár (lényeg, hogy átlátszó legyen és lehetőleg üveg, hogy ne lvadjon meg a ragasztópisztolytól)
→ fapálcikák (jégkrémes, orvosi vagy kávés)
→ szalag, csipke vagy hasonló a díszítéshez
→ ragasztópisztoly


4. apróság: Egy hajnali nem alvásnak köszönhető ez a virágcserép. Úgy gondoltam, hogy a ceruzatartó mellé passzolna egy hozzá hasonló cserép, hisz az asztalomon található egy mini-bambusz. Picit pepecselős munka volt, mert az üveg csúszik, de mindenképp átlátszót szerettem volna, mint az előző diy cucc esetében is. Az elkészítése nagyon egyszerű, folyamatosan ragasztom, miközben tekerem körbe rajta a madzagot. Amire figyelni kell, hogy próbáljuk meg minél szorosabban tekerni.
"Hozzávalók":
→ lehetőleg üveg nagyobb edényke / pohár, ami használható cserépként (nekem ebben konkrétan egy óriási gyertya volt, miután elégett kiszedtem belőle a faggyút)
→ vastagabb madzag (én papír madzagot használtam)
→ csipke / szalag, amivel díszítve lesz
→ ragasztópisztoly
→ kövek + víz a bambusz köré


♥  5. apróság: Ez igazából tegnap pattant ki a fejemből. Mivel lassan kezdődik az egyetem, normális füzeteket meg sehol sem lehet kapni, így én megoldottam magamtól. Feljavítottam, kidíszítettem a füzeteimet. Az alábbi tutorial videó segített a megvalósításhoz, amit a youtubeon találtam:



Az én műveim pedig így néznek ki:

Remélem tetszettek nektek ezek a saját kezűleg gyártott apróságok és ti is megcsináljátok, ha lesz hozzá kedvetek és időtök!
Puszil mindenkit: Cinc


1 megjegyzés:

  1. Imádom őket, de hisz tudod! :D Ilyen füzeteket én is készítettem volna szívesen, de mióta egyetemen vagyok, csak lapokat használok. :)

    VálaszTörlés